Gábor segíts! – Kubatovtól kért segítséget Vizoviczki

3
13072

A korábbi választási kampányban nyújtott támogatásért és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe kért szabadulást Kubatov Gábortól Vizoviczki László.

A Központi Nyomozó Főügyészség még 2013. február 12-én tartott házkutatást Vizoviczki László II. kerületi otthonában. A Rend utcai négyszintes kúriában csak Vizoviczki anyósának élettársát, Balog Józsefet találták az ügyészek. A házkutatás napján készült kézzel írott jegyzőkönyvből kiderül, hogy összesen 56 tételt foglaltak le, többek közt 75 ezer euró készpénzt, telefonokat és sok dokumentumot is. Ezek közül a legérdekesebb az első emeleti hátsó szerszámos raktárszobából az íróasztal feletti zárható kis szekrényből került elő. A 42-es tételszámmal lefoglalt iratról ekkor csak annyit állapítottak meg a nyomozók, hogy Gábornak szól, és V.L. vagyis Vizoviczki László aláírás látható rajta. Az azonban már ekkor is feltűnt az ügyészeknek, hogy a tíz oldalas levél első két lapja hiányzik.

kubatov1 kubatov2

A Központi Nyomozó Főügyészség pár hónappal később, április 15-én készített hivatalos feljegyzést a házkutatás során készült kézzel írott jegyzőkönyv alapján. Az ügyészek ekkor már olvasták a levelet, amelyből kiderült, hogy azt a Fidesz országgyűlési képviselőjének és azóta a párt alelnökének választott Kubatov Gábornak írta a diszkópápa. Az irat készítője röviden össze is foglalja miről szól a lefoglalt nyolc oldalas dokumentum. Eszerint „a kampányban nyújtott támogatásért (Reformterv) és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe K.G. nyújtson segítséget abban, hogy Vizoviczki László szabadlábon védekezhessen.”

kubatov3 kubatov4

Az ügyészség annyira nem tartotta fontosnak a levelet, hogy az be sem került a bíróságra benyújtott anyagok közé. Létezéséről mindössze a házkutatási jegyzőkönyv és ez a feljegyzés árulkodik. Vizoviczki Lászlót nem sokkal a levél lefoglalása után, 2013. május 30-án kiengedték a börtönből, házi őrizetbe került.

Mint arról korábban már beszámoltunk Kubatov embere, a Ferencvárosi Torna Club kommunikációs igazgatója Volly György évekig irányította Vizoviczki László diszkóbirodalmának kommunikációját. Erről részletesen korábbi cikkünkben olvashatnak.

Médiatanácsadóként dolgozott Vizoviczkinél Kubatov embere

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem a címzettnél(Kubatov) volt házkutatás!Ez nem levél,hanem csak egy írás.A levél az amit valaki felad!

    • Írsz egy levelet, de nem mész el feladni, az akkor nem is minősül levélnek?

  2. Mi van ezzel a Pesterzsébettel, hogy minden alvilági alak kapcsolatba kerül vele. Vizoviczki a budapesti maffiavezér, Kubatov Gábor a fidesz alelnöke innen származnak. Orbán Viktor is itt indult először országgyűlési választásokon 1990-ben. Mennyire gettó ez a kerület?!

Comments are closed.